2011. augusztus 27., szombat

Rózsák háborúja


Eredeti cím: The War of the Roses
Magyar címe: A rózsák háborúja
Rendező: Danny DeVito
Évszám:  1989
Műfaj: vígjáték 
Nemzetiség: amerikai

Tartalom:
Egy romantikusan induló szerelmi kapcsolat az oltás előtt folytatódik, 18 évi házasság után pedig eljut a válóperes ügyvéd irodájába. Ám ez még nem a végállomás. A pár nem tud a másikkal tovább élni, viszont a közös házból sem akar kiköltözni. Így folytatódik a nemek harca, amelyben egyetlen eszközt sem hagynak ki, amivel legyőzhetnék a másikat.


Szerintem:
Emlékszem még kicsi voltam mikor láttam, akkor is tetszett, de így 24 éves fejjel még durvábbnak hatott, mint anno, amikor vagy lehettem 7 éves.
Az emberek vagy megházasodnak vagy eszük ágában sincs. Ez a fim is szépen mutatja a kezdeteke, hogy emberek, hogyan ismerkednek meg, építik a közös jövőt, felnevelik a gyereket. boldognak tűnnek, de amikor más 18 éve házas valaki és a gyerekek is kirepülnek a családi fészekből. Ember nem gondolná, hogy két ember aki valaha szerette egymást egy kanál vízben megtudná a másikat fojtani. Pedig van ilyen. El is mennek az ügyvédhez, de hát mondanom sem kell, hogy mi lesz a film vége. Néhol úgy éreztem túlzás az egész, de mai világba bármi megeshet! Sosem tudjuk kivel kötünk házasságot, de reméljük a legjobbakat! :-) Egy biztos: én nem akarok így járni!
Érdemes megnézni, főleg, hogy ezt a filmet is egy könyv ihlette, amit szívesen elolvasnék és Danny DeVito rendezte. A színészi játékról nem is beszélek, mert elég meghallani a két színész nevét. Alapmű!


Szerintem: 10/10
"Miss K"

Cloverfield





Eredeti cím: Cloverfield
Magyar címe: Cloverfield
Rendező: Matt Reeves
Évszám:  2008
Műfaj: horror / misztikus / sci-fi
Nemzetiség: amerikai


Tartalom:
Öt New York-i fiatal búcsúbulit szervez egyik barátjuknak. Ugyanezen az éjszakán felhőkarcoló méretű szörny üt rajta a városon. A baráti társaság videókamerájának szemszögéből láthatjuk a történetet, a film annak dokumentációja, hogy hogyan próbálják túlélni életük legborzalmasabb, legszürreálisabb élményét...


Szerintem:
Cloverfield? Jézusom egy újabb ál-dokumentumfilm. abszolút hidegen hagyott a film, de megnéztem. Nagyon mgosztja az embereket. Trailer-e alapján is max. egyszer nézhető. De mivel este fél 10 van és unom magam megnézem. Inkább ezt néztem, mint a Jennifer Lopez és Richard Gere táncos filmet. Még szerencse, hogy másfél óra sincs a film.
Ez a film is kellemes meglepetés volt. Nem volt annyira unalmas.Úgy álltam neki, hogy semmit nem tudtam róla, csak annyit, hogy egy ál-dokumentumfilm. Mikor az egyik gyereknek búcsúbulit csinálnak, mert hamarosan elmegy Japánba, na mondom ebből mi sül ki. Tipikus volt barátnős veszekedés is volt benne. Aztán, amikor a TV-be bemondják, hogy valami megszállta Manhattan-t, mindenki meneküljön, akkor lesz érdekes. Rögtön gondoltam is magamba, hogy a gyereknek nem kell elmennie Japánba Gozilláért itt is megkaphatja New York-ba. Azt hinnénk, hogy egy ál-dokumentumfilmet könnyű leforgatni, pedig ez lehet, hogy nem így van. Erről a filmről, nem is tudnék mit írni, csak, hogy bujkálna, rohannak a "lény" elöl. 
Egyszer nézhető film. Nem voltam annyira eájulva tőle. Megmondom az őszintét, ubnom már az ál-dokumentumfimeket (pl.: Blair Witch Project, Paranormal activity 1-2). De mindig van olyan majom, aki beveszi. Én már 12 évesen sem vettem be, hogy a Blair Witch Project igazi. 


Szerintem: 5.5/10
"Miss K"

2011. augusztus 25., csütörtök

Lilja 4-ever





Eredeti cím: Lilja 4-ever
Magyar címe: Lilja 4-ever
Rendező: Lukas Moodysson
Évszám:  2002
Műfaj: dráma 
Nemzetiség: orosz / svéd
Tartalom:
A 16 éves Lilja egy szegény és lehangoló külvárosban él, valahol az egykori Szovjetunió területén. Arról álmodozik, hogy egyszer majd jobbra fordul az élete. az anyja - itt hagyván őt - elment egy új férdival az Egyesült Államokba, és Lilja most arra vár, hogy mikor küld érte. Aztán mikor se levél, se pénz nem érkezik, Lilja ráébred, hogy sorsára hagyták . Kénytelen egy, kis lerobbant lakásba költözni, ahol se villany, se fűtés nincs. Lelkileg összetörve, pénz nélkül Lilja helyzete egyre elkeserítőbb. Egyetlen barátja egy 11 éves kisfiú, Vologya. Együtt lógnak és egy kicsivel jobb élet álmát szövögetik. Egy nap beköszönt a remény Lija életében, amikor beleszeret Andrej-be. A férfi hívja, hogy menjen vele Svédországba és kezdjen vele új életet. A kis Vologya persze féltékeny és gyanakvó - de Lilja már csomagol is. Egyszerre csak a repülőgépen találja magát, útban Svédország felé, anélkül, hogy a leghalványabb sejtelme lenne róla, hogy mi vár ott rá. 


Szerintem:
Már régebben a Duna TV műsorán láttam ezt a filmet. Mindig megrázó valóság hű drámákat nézni. És még hány ember szenved a világ mocskától, akiknek nem jutott a jóból. Bármibe képesek belekapaszkodni, hogy elhagyják azt a nyomorúságos helyet, ahol éppen élnek. Hányan? Rengeteg ember! Ahogy elkezdődik a film, felcsendül a Rammstein-től a "Mein Herz brennt" című szám. Vannak olyan filmek, ahol már az első pár másodpercben látja az ember, hogy ez egy nyomasztó film lesz. Nem látunk mást, mint egy megvert, céltalan lányt, aki fut az úton, de maga sem tudja, hogy hová és miért. Lilja egy 16 éves lány. Rokonaival az Amerikai Egyesült Államokba készülnek az anyja orosz barátjához. Indulás előtti este vacsoránál közli vele anyja, hogy ő majd később jöjjön utánuk Amerikába. Lilja magára marad. Nagynénje meglátogatja, aki közli vele, hogy el kell költöznie, mert ez a lakás túl nagy neki. Egy kis egérlyukba találja magát. Az ilyen kilátástalan helyzetbe még az öngyilkosságtól sem riadnak vissza a fiatalok. Egyik este barátnőjével elmegy bulizni a közeli városba. Barátnője a testével keresi a pénzt, ő ebbe nem akar bele menni. Másnap reggel kopogtatnak Lilja ajtaján barátnője és az apja. Barátnője odaadja neki a pénzt. Barátnője azt mondta az apjának, hogy Lilja prostituált és tőle kapta a pénzt. Az egész akótelepen erről beszélnek, megszégyenítik az ottani tinédzserek, kikiabálva minden ocsmányságot a házból. Lilja senkire nem számíthat, csak egy barátja van ő is egy régi, lerobbant, elhagyatott katonai épületben lakik. Édesanyjáról semmi hír, nagynénje nem támogatja,  nincs pénze semmire sem. Liljába él a remény, hogy Amerikába lesz, hamarosan. Egyik nap jön egy levél a gyámhatóságtól. A hivatalba közlik vele, hogy anyja lemondott a gyámságról. Hamar rájön: kell valami munkát találnia, mivel az áramot is kikapcsolták, mert a számla nem lett bekapcsolva. Nem lát más lehetőséget, minthogy úgy keressen pénzt, mint a barátnője: prostitúcióval. Találkozik egy férfival, Andrej-jel, aki azt szeretné, ha a lány vele menne Svédországba és ott kezdjen új életet. Vologya, mondja neki, hogy ne menjen, de a lány hajthatatlan, nem Amerika, de akkor sem a nyomor telepen van otthon. Mivel Lilja szerelmes nem lehet neki semmit sem mondani, fogja magát és el is megy Svédországba, semmit nem tud a férfiról, azt sem tudja, mi vár rá Svédországban...


"Lehangoló kórkép az elmaradott országokban élők kilátástalan, és a sarokba szorított
helyzetüket gátlástalanul, embertelenül kihasználókról. Remek szomorú film, a szomorú valóságról."

Oroszország rémisztő, ijesztő, lakótelepet láthatunk, nyomorúságban élő emberekről. Nekem inkább Chernobil jutott eszembe róla. 
Megrázó film. Megrázó, hogy mennyi hasonló lány bolyong a világban. Megrázó, hogy hogyan mutatja be Oroszország sötétebb oldalát. Miután megnézzük a filmet rájövünk, hogy semmi gondunk. A film mellett szerintem bármely probléma eltörpül.  


...és a film után, tényleg: "Mein Herz brennt..."


Szerintem 10/10
"Miss K"

Árnyék nélkül


Eredeti cím: Hollow Man
Magyar címe: Árnyék nélkül
Rendező: Paul Verhoeven
Évszám:  2000
Műfaj: thriller / horror / sci-fi
Nemzetiség: amerikai
IMDB: http://www.imdb.com/title/tt0164052/ (5.0/10)


Tartalom:
A nem mindennapi dráma középpontjában a briliánsan tehetséges, karizmatikus személyiségű, de végtelenül öntelt tudós áll, aki az Egyesült Államok kormánya megbízásából egy szupertitkos kutatást irányít, melynek célja a láthatatlanság szérumának kifejlesztése. Az állatkísérletek sikerétől megrészegült Caine vakmerő módon megszegi a Pentagon parancsát, és saját magán próbálja ki a szert. Számításába azonban hiba csúszik: a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Caine, az "árnyék nélküli ember" és beosztottjai, Linda Mckay és Matthew Kensington főhadnagy őrjöngve igyekszik közömbösíteni a szérum hatását. Ám a láthatatlan Caine, akit lelke mélyén megalomániás hajlamok fűtenek, megmámorosodik hatalmától, olyannyira, hogy ettől kezdve semmi sem állíthatja meg ördögi útján. A titkos laboratórium pedig a gonoszság, a félelem és a rettegés birodalmává válik.

Szerintem:
Ezt a filmet legalább 10 éve megszeretném nézni. Most eljött az ideje. Igaz 13-14 évesen sem fűztem hozzá sok reményt. Most már annyira nem emlékszem a filmre, mint anno. Csak arra, hogy Elisabeth Sue és Kevin  Bacon játszanak benne. A magyar film fordításokkal még mindig nem vagyok kibékülve.... Nem vártam oly, nagy lelkesedéssel ezt a filmet, hogy megnézzem, mint tízes éveim elején, de még mindig kíváncsi voltam rá!
Az elején nagyon megijedtem, mert egy kis egér szaladt. Bezárták egy kalitkába. Én meg már alapból, ha egy kalitkát és egy egeret látok, akkor mindig azt hiszem, hogy kígyó van a dologba. De szerencsére nem! Anatómiai szempontból a film érdekesen és nagyon jól van felépítve, bár én sajnos nem értek hozzá, de gondolom nagyon ügyeltek ezekre a dolgokra. A történet eleje számomra érdektelen, de úgy igazán a 30. percnél kezd beindulni. Ilyenkor el is gondolkozik az ember, hogy mit tenne, ha jobbik esetbe 3 napig lenne láthatatlan, de sajnos a kísérlet megbukni látszik a napok csak úgy pörögnek. Hiba csúszott a számítása, így főhősünk nem 3 napig, ha nem sokkal több ideig marad láthatatlan. És ezután szabadul el a pokol! Nem lehet megállítani!
Kicsit "Egyenesen át" érzésem volt a filmmel kapcsolatban, mikor a Kevin Bacon a műtőasztalon feküdt. De lehet, hogy csak miatta, mert ő is szerepelt benne. Nem csalódtam akkorát ebben a filmben, mint gondoltam! Egyébként jó volt, de voltak elég vontatott részek. És te mit tennél, ha láthatatlan lennél?


Szerintem: 6.5/10

2011. augusztus 23., kedd

Ne bántsátok a feketerigót!




Eredeti cím: To Kill a Mochingbird
Magyar címe: Ne bántsátok a feketerigót!
Rendező: Robert Mulligan
Évszám:  1962
Műfaj: krimi / dráma
Nemzetiség: amerikai

Tartalom:
Az 1930-as években Alabama állam a rasszizmus melegágya volt. Amikor az egyik alabamai kisvárosban megerőszakolnak egy fiatal fehér nőt, szinte mindenki azt feltételezi, hogy csakis egy fekete tehette. A helyi rendőrség hamar meg is találja a gyanúsítottat, a tagbaszakadt Tom Robinson személyében, akit több szemtanú is látott a bűntény közelében. A fekete Robinson esélyei a felmentésre szinte a nullával egyenlőek - csak idő kérdése, hogy a bíróság halálra ítélje, ha a felbőszült tömeg nem szolgáltat előbb igazságot és nem lincseli meg a férfit. A város köztiszteletben álló, végsőkig toleráns és tisztességes ügyvédje, Atticus Finch mindenki legnagyobb megdöbbenésére vállalja Robinson védelmét - tudván, hogy ezzel a döntéssel karrierjét teszi kockára.


Szerintem:
12 éves votam, mikor a helyi könyvtárból kikölcsönöztem ezt a könyvet és nagyon lekötött. Szeretem ezt a könyvet, azaz igazi régi 1965-ös kemény kötésű kiadás volt. Mikor megláttam, hogy 1962-ben meg filmesítették lemondtam róla, hogy valaha is láthatom. Teljesen más filmet kerestem és rábukkantam erre, ráadásul magyarul. Azt hittem majd kiugrok a bőrömből. A film kicsit hosszú, akárcsak a könyv. Az magyar cím fordítást ellentétesnek érzem az angollal szemben. De én sem emlékezhetem mindenre, főleg, hogy már 12 éve is van, hogy olvastam ezt a művet.
Scout lány. Nem értem, hogy miért adtak neki fiú szinkronhangot! Ahhoz képest, hogy 1962-es filmről van szó a szinkron nagyon jó. Nem gondolom,hogy újra szinkronizálás csapdájába esett volna. Adott két gyerek és egy apa, aki egyedül neveli gyermekeit, igyekszik nekik mindent megadni. Gyerekek találkoznak egy szomszéd fiúval, akinek elmesélik a helyi legendát a szomszédházról. Rémisztő történet, de a gyermeki kíváncsiságnak nincs határa. A gyerekek hobbit űznek, abból, hogy a kiderítsék ki is az a híres/hírhedt Bo. A gyerekek is és édesapjuk is vívja a saját maga harcát. Szeretem az olyan jellegű, filmeket, könyveket, amik egy-egy tárgyalás menetét írják le.
Mint köztudott, hogy az amerikaiak nem szeretnek olvasni. Ez a könyv náluk kötelező. 12-13 éves kor körül, azt hiszem. biztos vagyok benne, hogy nem olvassák el, de nem tudják, hogy milyen jó kis történetről maradnak le. Ha érdekel valami elolvasom. Mondjuk a kötelező olvasmányok híve sem votam. Harper Lee, ezzel a művével megkapta a Puitzer-díjat, Gregory Peck, pedig az Oscar és golden globe-díjat, a "Legjobb színész" kategóriában. Oscar és Golden Globe díjakat is bezsebelt a film, mint például a "Legjobb látványtervezés" vagy éppen a "Legjobb filmzene" kategóriákban.


Szerintem: 10/10
"Miss K"

Donnie Darko



26 : 06 : 42 : 12



Eredeti cím: Donnie Darko
Magyar címe: Donnie Darko
Rendező: Richard Kelly
Évszám:  2001
Műfaj: fantasy / dráma
Nemzetiség: amerikai


Tartalom:
1988. Donnie, éles ésszel és élénk fantáziával megáldott, tipikus amerikai kamasz. Életúnt bölcsessége szerint a normális élet nem más, mint egy furcsa rejtvény, amelynek megoldásáról a legtöbb felnőttnek fogalma sincs. 1988-at írunk, "...elérkezett a világvége..." mondja Frank, a 190 centi magas, visszataszító szörnynyúl akit csak Donnie Darko lát. Donnie felfedezi, hogy a külsőre csendes és békés külváros, ahol szerető szüleivel és két lánytestvérével él, sötét titkokat rejt. Frank jelet küld Donnie-nek különleges küldetéséről. Frank ígéretéhez híven nem csak éjszaka, de nappal is rendszeresen látogatja Donnie-t. Felfedi előtte a világmindenség belső változásait, amitől Donnie zavarttá és nyugtalanná válik. Kis idő múlva furcsa dolgok történnek a városban. Könyörtelenül fogy az idő. Donnie rájön, hogy semmi sem véletlen. Az idő és a tér eddig feltételezett határai átléphetőek. Komolyabb slamasztikába került, mint valaha is gondolta volna. Legjobb szándéka ellenére közeli hozzátartozói élete veszélybe kerül. Világossá válik számára, hogy csak ő háríthatja el a közelgő pusztulást...


Szerintem:
Már régebb óta gondokozom azon, hogy írok erről a filmről, hiszen régen is láttam..Úgy éreztem most ejött az ideje.
A 13. születésnapomon néztem meg a moziba másodszor. Akkor is tetszett csak akkor jobban rosszabbul esett ez a film, mint amikor otthon  néztük tesómmal magyarországi premier elött számítógépen, de annak is már több, mint 10 éve. Én szeretem ezt a filmet meg van a maga hangulata. Igaz kicsit depresszív meg érdekes. A filmzenéjét imádom, tisztára a 80-as éveket idézi fel az emberben (INXS, The Cure, Duran, Duran). Szóval a filmzene tényleg nagyon ott van! A színészi alakítások is nagyon tetszettek, főleg Drew Barrymore-é. Azért ha jobban megnézzük ezt a filmet láthatjuk, hogy azért elég nagy nevek kaptak benne szerepet (Noah Wyle - Vészhelyzet, Patrick Swayze - Dirty Dancing, Drew Barrymore - E.T. vagy éppen Mary McDonnell - Farkasokkal táncoló). A filmnek folytatása is van, még én sem láttam. A címe S. Darko, ami Samanthára, Donnie testvérére utal. 
Ez a film megosztja az embereket. Valaki azt mondja, hú de jó volt, aztán a végén kiderül, hogy egy kukkot nem értett belőle, de menőnek tartja, mert Frank a nyúl nagyon király és milyen egy depis film. Van azon kevés réteg aki megértette és ezért tetszik neki valaki meg csak szimplán leszarja. (Egy jó tanács: a magyar szinkron meg borzalmas szerintem, úgyhogy mindenki nézze feliratosan!


Szerintem: 9.5/10
"Miss K"

2011. augusztus 22., hétfő

Rossz tanár



Eredeti cím: Bad Teacher
Magyar címe: Rossz tanár
Rendező: Jake Kasdan
Évszám:  2011
Nemzetiség: amerikai
Műfaj: vígjáték
IMDB:
 http://www.imdb.com/title/tt1284575/ (5.9/10)



Tartalom:
Elizabeth Halsey fiatal középiskolai tanárnő, akit nemrégiben dobott a pasija. Nem kell sok idő Elizabeth-nek, és máris képbe kerül az új jelölt, egy helyettes tanár, Scott. A dolog azonban nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a nő elsőre gondolja, ugyanis a férfinak egy másik nő is csapja a szelet, aki szintén kolléganő.


Szerintem:
Már alig vártam, hogy a moziba mutassák ezt a filmet. Olyan kíváncsi voltam rá! Bemutató alapján jónak tűnt. Végülis jól indul a film Cameron Diazt otthagyja a leendő férje vissza kell mennie abba az iskolába tanítani, amit utál. Jön egy új kolléga, szemetvet rá, de sajnos az egyik dilis tanárnővel meg kell küzdenie. Tömören röviden nem nagyon jött be a film. A film lényege: ha valamit akarsz bármi áron eléred. De a végén lehet rájösz még sem kell. Csalással bármit el lehet érni és meg lehet oldani.


Szerintem: 5/10
"Miss K"

2011. augusztus 21., vasárnap

A balta


Eredeti cím: The Hatchet
Magyar címe: A balta
Rendező: Adam Green
Évszám: 2006
Nemzetiség: amerikai
Műfaj: horror / vígjáték
IMDB:
 http://www.imdb.com/title/tt0422401/ (5.7/10) 



Tartalom:
Egy turistacsoport kalandosnak ígérkező hajótúrára indul, de álmukban sem gondolták, hogy talán ez lesz életük utolsó kalandja. Az út során megismerik Victor Crowley legendáját, a fiúét, akire rágyújtották a házat, és akit apja egy baltával próbált kiszabadítani a lángoló épületből. Az ajtóra lesújtó apa azonban az ajtót belülről kinyitni próbáló, szabadulni vágyó fiába vágta a baltáját. A helybéliek szerint az eltorzult testű fiú szelleme még most is ott kísért a mocsárban. Amikor a turistacsoport csónakja elsüllyed, a fiatalok rájönnek, hogy a kísértethistória valóság: valaki egy baltával jár a lápon, és nem kímél senkit.

Szerintem:
A Laptop-om teljesen szétment, így most az asztali számítógépet használom, amin maradt pár fim, amit nem láttam. Laptop-on lévő filmek pedig elúsztak. Igaz ez a gép sem szuperál valami jól.
Már előre gondoltam, hogy valami gagyi tini film lesz, mikor belepörgettem az elejébe, hogy magyar-e egy utca fesztiválba csöppentem, ahol Marilyn Manson szólt (félreértés ne essék semmi bajom Manson-nal, csak nagy általánosságba divat számai szerepelnek a filmekben.). Mivel olvastam, hogy horror-vígjáték és úgy álltam a dolgokhoz. Elkezdtem az elejétől nézni, hát basszus, a tó-parti jelenet, mintha 5 perc erejéig a 80-as, 90-es években lettem volna! 2006-os filmbe ilyent ritka látni, hogy fröcsögjön minden. Komolyan, leesett az állam. Pozitívan csalódtam a filmben. A régi Slasher-horrorok jutottak eszembe, azok szép idők, mikor még Jason Vorhees és Freddy Krueger voltak a topon. Éppen nem régen mondtam az egyik barátomnak, hogy az ilyen film már ritka 2011-es években. Pozitív benyomásom volt eddig a filmről, úgyhogy néztem is tovább.  tipikus amerikai lúzer srác feledni próbálja volt barátnője emlékét ezért egyik barátjával befizetnek egy túrára.  Az idegenvezető idegesítő. A hajós túra a szigetre kudarcba fullad. Közbe lehet halani két buta liba értelmes társalgását. Az elején krokkók gyilkolnak a vízben, de akkor hogyan kerül ide egy balta? Természetes, hogy az egész  háttér történet egy szigeten levő kis házról szól, ahol egy szellemileg visszamaradott kisfiú felnől. Ám egyik Haloween estéjén gyerekek próbálják kikergetni a házból a szörnyet petárdákkal, de a ház begyulad, a fiú nem tud kiszabaduni még apja segítségével sem. 
Ez a film tényleg egy slasher film, régen láttam ilyent. Minden megtalálható benne, ami a régi műfajba bele tartozott. Érdemes volt  megnézni. Igaz egyszer nézthető fajta, de mindenképpen pozitív csalódás volt! Valaki szerint szar ez a film. Akkor egy Péntek 1 vagy Rémálom az Elm utcába erre is azt mondaná. Régen más volt, minden, azóta fejlődött a világ. Néha úgy érzem, hogy teljesen betokosodott sznob emberek nézik a fimeket. Igen ez egy paródia, horror és régi slasher elemekkel felépítve. Jó én is leírom a véleményem, de néha úgy érzem, hogy oyan emberek mondanak filmeke, akik a tini vígjátékokon kívül nem igen láttak mást...


Szerintem: 8.5/10
"Miss K"

2011. augusztus 20., szombat

(( Kedves Olvasók! ))




"Sajnálattal közlöm, hogy egy kis ideig fel függesztem a blog írását, ugyanis, már egy hete nincsen számítógépem. A laptop-omban sajnos a winchester és a billentyűzet tönkrement, így úsztak a megnézendő filmek is. Előre is megértéseteket köszönöm és remélem hamarosan visszatérünk!"

Coming Back!

2011. augusztus 7., vasárnap

Benjamin Button különös élete



Eredeti cím: The Curious Case of Benjamin Button
Magyar címe: Benjamin Button különös élete
Rendező: David Fincher
Évszám: 2008
Nemzetiség: amerikai
Műfaj: thriller / misztikus / kaland
IMDB: http://www.imdb.com/title/tt0421715/ (8.0/10)

Tartalom: 
Bejamin Button különös körülmények között született - és még különösebb élet jutott neki. Amikor ismeretlen kezek későbbi nevelőszülei küszöbére helyezik pólyáját, egy aggastyán újszülöttet bíznak a sorsra. A fiú csöpp, de nyolcvan éves. Őszen, kopaszon, meggörnyedve jár iskolába, ám ahogy telik az idő, izmai ruganyosabbá, bőre simábbá, arca mosolygósabbá válik. Számára visszafelé járnak az órák. Csak egy barátja van: egy a kislány, aki meglátja a vén ifjoncban a lehetetlen szépségét - és kitart mellette élete végéig.

Szerintem:
Régebben is mondták nekem, hogy nézzem meg Benjamin Button különleges élete című alkotást. Amikor megláttam, hogy több, mint két és fél óra. Néztem egy nagyot! Ahogy elolvastam, hogy miről szól, "Stephen King: Az aranykor" című filmje jutott eszembe, amit még 7 évesen láthattam a tévébe. Arról csak emlék foszlányok maradtak meg. 
A film elején rögtön megismerhetjük az óra történetét, aminek kulcsfontossága van és egy naplót is, amiben megismerhethetünk Benjamin Button életét.Mikor az anya megszüli gyermekét az apa elviszi, leteszi egy lépcsőre és várja, míg valaki megtalálja az öreg kisbabát. tudom hülyén hangzik, de ez van. Szervezete olyan, mint egy 80 éves emberé. Mindenki azt hiszi, hogy pár napja, hete van hátra, de még sem. Az öreg kisbaba folyamatosan fiatalodik. Mindenki furcsállja a dolgot. Ez által a napló alapján megismerhetjük Benjamin Button különös életét. 
Mozgalmas volt, tetszett. Bár azt mondták nekem, ha az első óránál nem kapcsolom le akkor végig tudom nézni. Úgy voltam vele, hogy az első óra is érdekes volt.

Szerintem: 10/10
"Miss K"

4 hónap, 3 hét, 2 nap (100. bejegyzés)


Eredeti cím: 4 luni, 3 saptamâni si 2 zile
Magyar címe: 4 hónap, 3 hét, 2 nap
Rendező: Cristian Mungiu
Évszám: 2007 
Nemzetiség: román
Műfaj: dráma
IMDB: http://www.imdb.com/title/tt1032846/ (7.9/10)

Tartalom:
A történet a kommunizmus végnapjait élő Romániában játszódik, ahol két lány szembesül az elrettentő valósággal: az illegális abortusz minden nyomorával. Noha egyikük csak a barátnőjének akar lelki támaszt nyújtani, és segíteni abban, hogy baj nélkül végbemenjen a törvény által szigorúan büntetett küret, egyre jobban belevonódik az eseményekbe, önkéntelenül is kulcsszereplővé válik.

Szerintem:
Haza is értem időben, hogy megnézzem ezt a filmet. Plakátja alapján azt hittem spanyol, utána meg, hogy francia, aztán meglepetésemre román film. 100. bejegyzésnek mindenképpen valami különleges filmet akartam választani. Ha jól tudom még nem is láttam román filmet. Úgyhogy kíváncsian vártam.
Egy egyetemen vagyunk, vizsgaidőszak van. A lány átmegy egy hotelba, hogy tudjon tanulni, legalábbis erre hivatkozik. A recepciós eléggé kötözködő, türelmetlen és idegesítő. Végül is sikerül a foglalás. Találkozik egy férfival, Felmennek a hotel szobába, ahol a lányt és a férfit a barátnője várja. Mint kiderül egy orvossal konzultálnak a szobába, hogy hogyan tudná elvetetni a gyerekét. Hozzá is kezdenek a dologhoz, ott a hotel szobában. A doktor bizonygatja, hogy már késő elvetetni a gyereket. Ugyanakkor bent van a pakliba, hogy ezért a bűnért az orvos 10 évet is kaphat és a lány is, ha megcsinálják a műtétet. A lány hazudott, hogy hány hónapos terhes, hogy biztosan elvégezze a műtétet. Nincs meg a pénz, a férfi fél, hogy átverik és elkapják. A lány pedig nagyon túl szeretne esni a műtéten. A film érdekessége, hogy az ember azt hinné, hogy a terhes lány a főszereplő ugyanakkor nem is, hanem a barátnője körül forognak az események. Hiszen elmegy a lány otthagyja a barátnőjét a hotel szobába ilyen állapotba. Barátja szüleihez megy születésnapot ünnepelni. De ugyanakkor Otília sem tudja, hogy mi tévő legyen, elmondja barátjának, hogy mi is történt. Ő is retteg, hogy mi lesz, hívogatja barátnőjét, hogy mi van vele. 
Durva film volt! Ezt  a filmet meg kell emészteni, hogy ilyen is van. Főleg a vége a legdurvább, amin lesokkoltam! Nem sűrűn néztem román filmet, de ez megérdemli a 10 pontot.


Szerintem: 10/10
"Miss K"

2011. augusztus 6., szombat

[Rec]


Eredeti cím: [Rec]
Magyar címe: [Rec]
Rendező: Jaume Balagueró, Paco Plaza
Évszám: 2007
Nemzetiség: spanyol
Műfaj: horror
IMDB: http://www.imdb.com/title/tt1038988/ (7.7/10)


Tartalom:
Egy riporternő és operatőre egy csapat tűzoltót követnek az éjszakában, hogy műsort készítsenek mindennapjaikról. Egyik kiszállásuk azonban rémálommá válik: egy öreg nő megharapja egyiküket, és mikor a rendőrség karanténba zárja az épületet, annak lakóival együtt csapdába kerülnek, miközben egy rejtélyes fertőzés áldozatai ritkítják soraikat. 

Szerintem:
Már kezdjük ott, hogy spanyol filmről van szó. Ők aztán tényleg tudnak filmet csinálni! Már amikor megláttam 2008-ban az interneten, hogy spanyol horrorfilm, mondom ezt látni kell!
Van egy riporternő és az operatőr, akik egy összeállítást szeretnének csinálni a tűzoltók munkásságáról. Pont belecsöppennek egy olyan helyzetbe, amire még ők sincsenek felkészülve. Arról kapnak hírt, hogy az egyik társasházban furcsa események vannak. Mire odaérnek látják, hogy egy öreg asszony rosszul van, meg harapott egy másik embert és így valószínűsíthető, hogy egy vírusról van szó. Engem teljesen lekötött a film, szeretem az ilyen ál-dokumentumfilmeket.Effektek is nagyon jól meg volt, csinálva. A vége fordulatos. De mégis összeparázod magad, mert valósnak tűnik az egész. Minden a helyén volt ebben a filmben!
Izgalmas volt! Szeretem a spanyol filmeket. Második része is nagyon jó volt, várom már a harmadik részt is! Az amerikai verzió nem nyerte el a tetszésemet. amerikaiak is odajutottak, hogy manapság már szart csinálnak vagy másolnak.
Szerintem: 10/10
"Miss K"

2011. augusztus 5., péntek

Egyedülálló nő megosztaná


Eredeti cím: Single White Female
Magyar címe: Egyedülálló nő megosztanő
Rendező: Barbet Schroeder
Évszám: 1992
Nemzetiség: amerikai
Műfaj: thriller
IMDB: http://www.imdb.com/title/tt0105414/ (6.2/10)

Tartalom:
Miután Allison összeveszett barátjával, bérlőtársat keres magának a bérlakásba. A hirdetésre jelentkezők közül a csöndes, félszeg lányra, Hedyre esik a választása. A két lány hamarosan összebarátkozik, ám Hedy kis idő elteltével teljesen megváltozik, egyre inkább Allisonhoz kezd hasonlítani. Allison döbbenten fedezi fel a lányon az őrület első jeleit, de akkor már késő. A súlyosan pszichopata lány rátelepszik az életére...

Szerintem: 
"A szobatárs" című filmmel kapcsolatban bukkantam rá erre a darabra. Rájöttem, hogy nem tudok róla semmit, utána voltastam ezt a fenti pár sort és már izgalmasan hangzott. Jennifer Jason Leigh pedig nagyon ismerős volt. Nem tudom,h ogy honnan, mert "A fiók", a "Spawn" és az eXistenZ című filmeket sem láttam. Mivel majdnem 20 éves a szinkronon ezért érdekes volt végig nézni. Még a szöveg sem passzolt néha a szájmozgással, ami eléggé zavaró volt.
Lakótársat mindig nehéz választani, főleg, hogy lakva ismeri meg az ember a másikat. Ennyi hülye emberrel találkozni, mint ez a nő! Be is költözik a lány, nagyon jól össze is barátkoznak, ám úgy néz ki, minden rendben, de még sem. Aztán egy idő után a lakótárs furcsán kezd viselkedni.  Mikor megjelenik a színen Allison volt barátja, aki oda is költözik, nő már fortyog, bármikor robbanhat. Féltékenység természetesen itt is felüti a fejét a lakótárs személyében. Ráadásul az is beteszi a kaput, hogy elkezd hasonlítani főbérlőjére. Kezdetben, csak ruhák, aztán haj. Allison már nem érzi magát olyan biztonságban. Mint két tojás, mintha tükörbe nézne. Allison nem hagyja annyiban, kutatni kezd a holmijai között hátha talál valami furcsát. Kiderülnek egyéb furcsaságok is... a lány ezért nyomozni kezd.
Ki tudja, milyen pszichopatával laksz együtt. Még ha szerénynek is néz ki az illető. De az nem azt jelenti, hogy minden ember szar! Tetszett a film attól független, hogy majdnem 20 éves. Gyorsan megy az idő.

Szerintem: 8.5/10
"Miss K"

2011. augusztus 4., csütörtök

Plasztik szerelem


Eredeti cím: Lars and the Real Girl
Magyar címe: Plasztik szerelem
Rendező: Carl Gillespie
Évszám: 2007
Nemzetiség: amerikai
Műfaj: dráma / vígjáték
IMDB: http://www.imdb.com/title/tt0805564/ (7.4/10)

Tartalom:
A film története egy magányos srác téveszméje körül forog: a fiú, akinek nehézséget okoz a kapcsolatteremtés, az internetről rendel magának egy életnagyságú babát, amelyet úgy kezel, mintha a barátnője lenne. A srác bátyja, a báty felesége és az egész kisváros meg van döbbenve Biancán, a szokatlanul csendes és nyugodt csajon, de a család háziorvosának tanácsára belemennek a játékba, és igyekszenek élő emberként kezelni a bábút.

Szerintem:
Ezt a filmet még unokatesómmal láttam Budapesten művészmoziba, asszem 2008 körül. Most esik le, hogy ez is egy Ryan Gosling film, akkor eszembe sem jutott meg észre sem vettem. Emlékszem mikor először láttam a filmet akkor is úgy voltam vele, hogy érdekes, de most megnézem újra.
Lars megismerkedik az interneten egy lánnyal, nem is akármilyen lány, ez egy guminő. Rokonai már aggódnak, hogy 27 évesen ildomos lenne valamit is kezdeni az életével magánéleti téren. Mikor bejelenti, hogy van valakije, mindenki meglepődik, de örülnek sikerének. Szépen felruházott emberi tulajdonságokkal ruházta fel (pl.: nem beszél angolul vagy éppen, hogy vallásos). Amikor meglátják a bábut, elnézés, Biancát, akkor lesz csak meglepődés. A rokonok eleinte nagyon nehezen viselték, a faluba is nagy volt a döbbenet, de készségesen segítették Biancát mindenben. Az egész kisváros csodájára jár ennek az egésznek és az orvos tanácsára belemennek ebbe az abszurd játékba. Így legalább úgy tűnik Lars-nak van magánélete, az elején testvére is nehezen bírja cérnával. Munkahelyen nem is emberek, hanem nagykorú gyerekek dolgoznak, legalábbis ez volt a benyomásom. Mint kiderül a kisvárosban vagy faluban, mindenkinek van valami gikszere. Durva, hogy mindenki embernek kezeli ezt a "nőt", Lars, természetesen örül, hogy így viselkednek. Most végre úgy néz ki, hogy boldog.
Nagyon tetszett, jobban, mint amikor először néztem moziba! :-) Vannak még rendes emberek. Biancát még a templomba is üdvözlik, mint új lakost, ajándékokat kap. Ryan Gosling-be most sem csalódtam!


Szerintem: 10/10
"Miss K"

Koszorúslányok

 
Eredeti cím: Bridesmaids
Magyar címe: Koszorúslányok
Rendező: Paul Feig
Évszám: 2011
Nemzetiség: amerikai
Műfaj: vígjáték

Tartalom:
 A történet két nőről szól, akiknek a barátnője menyasszony lett. Elkezdődik az esküvő tervezése, szervezése, azonban nem minden mehet zökkenőmentesen. A két barátnőnek teljesen ellentétes elképzelései vannak a szervezésről, ám a menyasszony érdekében elengedhetetlen, hogy közös megegyezésre jussanak, még ha nem is egyszerű.

Szerintem:
Mondták páran, hogy ez a film egy rakat sz*r és, hogy a "Másnaposok" női megfelelője. Mivel utóbbit nem tudtam elképzelni ezért megnéztem. Azaz igazság, hogy erről a filmről több rosszat olvastam, mint jót, úgyhogy érdekessé vált számomra, de nem fűztem hozzá sok reményt.
Hol nem szarom le, hogy a legjobb barátnőm előbb meg férjhez, mint én? Nem hiszem el, hogy a nők életében ennyire fontos ez az esemény. Ez meg egyátalán nem vicces: - Az anonim alkoholistákhoz kell mennem. Elfelejtettem, sajnálom! - Anya mindig mondom nem kell járnod hozzájuk, te nem vagy alkoholista! - Attól még, hogy soha nem ittam alkoholt! - Mi? - Ők annyira inspirálnak!" A barátnő elmegy az eljegyzési bulira. Tipikus sznob amerikaiak. Kétszínűség, nyafogás és képmutatás felsőfokon. Bemutatják pár sznob embernek. "- Én szólóba jöttem ide. - Jaj, hát akkor kezdjük előröl. Bekka vagyok, Ő meg a férjem és neked nincs férjed." Ezen is röhögni kellett volna? Megnéztem belőle 20 percet és nem röhögtem. Az eljegyzési beszéd is borzalmas volt. Főleg, hogy a nő makog "spanyolul". Gyökér: "lakodalmo". Két nő versenyzik, hogy ő legyen a legjobb barát. Szánalmas!
Valahogy az ilyen esküvős, picsogós "csajfilmeket" nem bírom még mindig elviselni. Ez a film is csak azt mutatja, hogy az amerikaiak igazi IQ fighter-ek. Hála a jó égnek, hogy nem moziba néztem meg! Csodálkoztam, hogy IMDB-n 7.5-ös osztályzatot kapott. Mire?! Ez egy szar volt! Ebbe a filmbe semmi szórakoztató nem volt...örüljön a 2.5 pontomnak is...

Szerintem: 2.5/10
"Miss K"

A part



Eredeti cím: The Beach
Magyar címe: A part
Rendező: Danny Boyle
Évszám: 2000
Nemzetiség: amerikai
Műfaj: dráma / thriller / kaland

Tartalom:
Richard 25 éves, egyedülálló, és valamit keres. Nem tudja pontosan, hogy mit, de abban biztos, hogy saját környezetében, a számítók és karrieristák társadalmában nem találja meg. Az egyetem és a munkába állás közötti utolsó pillanatban fogja a hátizsákját, felszáll az első repülőgépre, amely Thaiföldre, álmai és kábítószeres vágyai földjére repíti őt. A Vietnam-filmek csodálója ostoba módon megtalálja azt, amit keres. Pontosabban az találja meg őt.

Szerintem:
12 éves voltam, amikor belógtam a moziba és megnéztem. Elejéről sajnos lemaradtam. Nem szerettem akkoriban Leonardo DiCaprio filmjeit. De ez a film tetszett. Végre kilépett a "szép fiú" szerepkörből. Nem láttam a "Titanic" című giccset, de a mai napig nem szeretném megnézni. Ezért újra néztem.
Arra emlékeztem, hogy nagyon szép helyen forgatták. De azt hiszem az elejétől még sosem láttam,  most itt volt az alkalom. Egy amerikai Thaiföldön. Tipikus, hogy Thaiföldön játszódik a történet és mindenhol csótányok vannak. Richard összehaverkodik egy férfival, aki átszabja a fal fölötti hálót. Mesél neki a partról. Aznap a pasi öngyilkos lesz, ráhagyja a térképet, hogy eltaláljon a Paradicsomba. Valahogy nem kötött le a film, úgy mint régen. (Mondjuk az elejét sosem láttam). Jól megtervezett utazás, egy pofára esés és egy kis tengeri kaland után  oda is érnek a szigetre. Amiről már eleve úgy beszélnek, hogy "Paradicsom" ott már valami baj van. Amikor a szigetre érkeznek, akkor kezd izgalmassá válni a film. Marihuána-ültetvényen kommandózni, majmot kutyaként használni merész dolog. Az eleje számomra csak ömlengés volt semmi más. Annyira nem kötött le. Eleinte mindenki barátságos, segítőkész, aztán fordul a kocka. Ám egy nap idegenek ékreznek a szigetre felborítva a rendet. Ezért felelősöket keresnek, hamar meg is találják őket. De nem mondok többet,  nem minden az, aminek látszik!... az őrület határán!
A film zenei aláfestése nagyon bejött. Virginie Ledoyen, francia színésznő ebbe a szerepbe nem nyerte el a tetszésem. Leonardo DiCaprio sem volt ebbe a filmbe nagy durranás. de tény, hogy csodálatos helyen forgatták. Nagyon szép. 

Szerintem: 7.5/10
"Miss K"

2011. augusztus 2., kedd

Dogville - A menedék


„Ez 'Dogville' városának szomorú története...”

Eredeti cím: Dogville
Magyar címe: Dogville - A menedék
Rendező: Lars von Trier
Évszám: 2003
Nemzetiség: amerikai
Műfaj: dráma / thriller / miszikus
IMDB: http://www.imdb.com/title/tt0276919/ (8.0/10)

Tartalom:
Dogville városa a Sziklás-hegységben található, annak az útnak a végén, amely az elhagyott ezüstbányához vezet. Dogville lakói jó és becsületes emberek, akik szeretik a városukat. A településen az a ház a legszebb, amelyben Tom él. Tom apja orvos volt, mára már visszavonult, és szerény nyugdíjából éldegél. Tom írónak készült, de elhalasztotta a pályakezdést annak érdekében, hogy részt vegyen azokon a városi rendezvényeken, amelyeket az erkölcsi megújulás érdekében hívtak össze. Egy este Tom puskalövéseket hall a völgyből. Tom leül egy padra, hogy elgondolkodjon a történeteken, amikor Moses, a kutyája ugatni kezd, és az ugatás úgy hangzik, mintha fel akarná hívni valakire a figyelmet. Ez a valaki Grace, aki nem térképről választotta a helyet, hogy látogatást tegyen itt, Tom mégis rögtön úgy érzi, hogy a nő ide tartozik. Egy teherautónyi fegyveres üldözi a szépséges menekülőt, Tom elbújtatja Grace-t, és azt mondja a gengsztereknek, hogy nem tapasztalt semmi rendkívülit. A másnapi városi találkozón beszámol a meglepett dogville-ieknek az előző este történtekről, majd lemegy a bányába, ahová elbújtatta Grace-t, és kihozza a napfényre. A városiak úgy döntenek, hogy a nő két hétig maradhat Dogville-ben...

Szerintem:
Már régóta, hogy újra megnézem. A film 2 óra 50 perces, majdnem 3 óra, ami egy kicsit eltántorítja az embert, hogy megnézze-e vagy sem, csalódik-e benne vagy sem. Nem is tudom, hogy anno milyen inditatásból vettem meg ezt a filmet, de semmire nem emlékeztem belőle, csak arra, hogy úgy volt megrendezve mint, egy színdarab.
Kilenc fejezetben és egy előjátékban meséli el 'Dogville' történetét majdnem 180 percen keresztül. Mikor meglátjuk a film első pár képkockáját egy színi előadás jut róla eszünkben. Rögtön az első kis snittben meg is ismerhetjük 'Dogville' lakóinak mindennapjait. Első rész, második rész és így tovább. Nem írom le a fejezeteket, mert fölöslegesnek tartom. Furcsa volt egy olyan filmet nézni, ahol volt egy tér és csak be voltak rajzolva a házak alaprajzai, falak, ajtók nélkül. Úgy tenni, hogy nem látod a másikat, nem is látták egymást. A színészek nagyon jól játszottak, szinkronszínészek is fontosak, hogy hogyan adják elő magukat, mert az is dob a dolgokon. Második nézésre jobban lekötött a film. Szeretem az ilyen filmeket. Emlékszem mikor először néztem alig vártam, hogy vége legyen. A filmről Michael Haneke: A fehér szalag című alkotása jutott eszembe. Az is nagyon tetszett. (régebben írtam róla).
Azért is ástam elő ezt a filmet újra a DVD-k közül, mert kíváncsi voltam, hogy miért is volt ez a kedvenc filmje a norvég gyilkosnak. Kíváncsi voltam, hogy mégis mi inspirálhatta, hogy embereket öljön. Nem szeretem az ilyeneket, amikor bizonyos dolgokat rá fognak a filmekre vagy idióta embereket hülye tettekre sarkall. Lars von Trier mikor értesült erről a dologról a következőket nyilatkozta:
 
"Rémesen érzem magam, ha arra gondolok, hogy a Dogville mintaként szolgálhatott számára. Ez borzalmas. A Dogville utolsó jelenete fájdalmas hasonlóságot mutat az Utoyán történtekkel. Azt kérdezi, szomorú vagyok-e, hogy megcsináltam ezt a filmet? Igen, ha bebizonyosodik, hogy a film ihlette őt, akkor elkeseredett vagyok, hogy leforgattam"

Szerintem egy rendezőnek vagy egy írónak nem kell magyarázkodnia! Ő csak szórakoztatni akarja a közönséget, hiszen ez a dolga. Nem hol mi idióták miatt bocsánatot kérni. A játék idő hosszú, de érdemes megnézni. Én is ódzkodtam tőle, hogy megnézzem-e. Azt hinné az ember, hogy unalmas, csak azért, mert nem egy másfél órás filmről van szó.

Szerintem: 10/10
"Miss K"