2011. július 24., vasárnap

Schmidt története


Eredeti cím: About Schmidt
Magyar címe: Schmidt története
Rendező: Alexander Payne
Évszám: 2002
Nemzetiség: amerikai 
Műfaj: dráma

Tartalom:
Warren Schmidt egyhangúan csordogáló életébe egyszerre ütnek be a nagy tragédiák. Kezdetnek nyugdíjazzák a munkahelyén, ahol egész életén keresztül dolgozott, és mivel úgy érzi, hogy idő előtt szabadultak meg tőle, meglehetősen rosszul érinti a dolog. Kiderül, hogy egyetlen lánya, Jeannie hozzá akar menni egy balfácánhoz. Mindennek tetejébe 42 évnyi házasság után egyik napról a másikra elveszíti feleségét. Állás, feleség és család nélkül Warren kétségbeesetten próbál valami célt találni tökéletesen kiüresedett életének. Úgy dönt, hogy felkutatja gyökereit Nebraskában, és azzal a lakóbusszal indul neki az útnak, amit feleségével arra tartogattak, hogy egyszer beutazzák vele az országot.

Szerintem:
Mikor megláttam, hogy Jack Nicholson játszik a főszerepet, mondom ezt meg kell nézni. A történetét sem tudtam. " Ki nevel a végén?" és "Lesz ez még így sem" című filmjei is tetszettek, pedig lehurrogták őket. Ezért ehhez a filmhez is pozitívan álltam hozzá. Szeretem Jack Nicholson műveit, hisz nem egyszer bizonyította, hogy egy remek színész. 
Karosszékben nyugisan várni, hogy 5 óra legyen, a munkaidő leteljen és végre mehessünk haza. Az emberek többségének nagy álma, hogy a munkaidőnek vége legyen. De amikor az ember utolsó napja munkahelyén és látja, hogyan múlik az idő, annál nincs rosszabb, mikor felméred, hogy nyugdíjba megyek, munkahelyemnek nincs többé szüksége a munkámra. Patronáló apának sem egyszerű lenni. Új "fiának" írt levél először nehezen megy, de rendesen belelendül. Jó formán a kisfiúnak írja meg sérelmeit, de ugye bár ezt nem küldheti el. Minden egyes levél próbálkozása a munkájával kapcsolatos dolgok kerülnek elő, de aztán elkezd mesélni családjáról. Ismét dühös hangnemet használ, mikor felesége szokásairól vagy éppen lánya leendő férjéről ír. Elmegy feladni a levelet a fiúnak, de mire haza ér feleségét holtan találja. Azt hihetnénk, hogy ennél rosszabb nem jöhet... Ilyenkor barátok próbálják segíteni az embert úton-útfélen. De még sem adja fel, érzi kell valamit kezdeni az életével. ...és így kezdődik meg kalandos útja Nebraskába a lakóbuszon, amit feleségével vettek, hogy felkutassa gyökereit. Talán túl életszaga volt a filmnek, hogy egy ember mit tud csinálni öreg korára, mikor mindent elveszített, de nem adja fel. Megy tovább, tudja, hogy még dolga van a világban! Gondok adódnak rendesen, például főzés, vásárlás, takarítás és akkor jön rá, hogy felesége megcsalta és innen kezd komikussá válni a helyzet. Egy nap betelik a pohár és útra kel.
2002-ben Jack Nicholson megkapta a Golden Globe díjat a legjobb drámai színész kategóriában. Legjobb forgatókönyvért járó Arany Glóbuszt is megkapták, továbbá Oscar-ra is volt jelöle. Jack Nicholson alakítása, forgatókönyv, rendezés, minden nagyon jó volt. Szerintem a film tetőpontja a családi vacsora. Ez a film szerintem inkább dráma, mint vígjáték.


Szerintem: 7.5/10
"Miss K"