2011. december 20., kedd

Carrie (2002)


Eredeti cím: Carrie
Magyar címe: Carrie
Rendező: David Carson
Évszám: 2002
Műfaj: thriller / horror / dráma
Nemzetiség: amerikai

Tartalom:
Carrie félénk és visszahúzódó teremtés, nem tartozik a népszerű lányok közé az iskolában. Mi több: céltáblája a többiek otromba tréfáinak. Otthon pedig a fanatikusan vallásos anyja szinte megnyomorítja a lelkét. Ne csoda hogy egyre nő benne a feszültség, egyre erősebb lesz gyerekkora óta jelentkező, rejtett képessége. Carrie telekinetikus adottságával, pusztán összpontosítással képes tárgyakat megmozdítani, összetörni, vagy lángra lobbantani. Az iskolai bálon az osztálytársnői újabb tréfája felszabadítja Carrie elfojtott dühét.

Szerintem:
Nos úgy gondoltam, hogy összehasonlítom (legalábbis írok), mindkét Carrie-ről (1976 és 2002). Az utóbbi 132 perces, kíváncsi lettem, hogy hogyan is tudták ennyire elhúzni a filmet. Tudni kell, hogy a hosszabb változat tévés verzió és nem De Palma rendezte. Ez is csak egy re-make a sok közül. Ennek még a plakátja is véresebb, mint az eredeti.
Az elején kiakadtam, amikor kiírják, hogy "Carrie", annyira gagyi. Az eleje egy kihallgatás is. Másik pillanatban egy osztály teremben vagyunk, még a kamera beállás is pocsék, mintha egy gagyi kanadai filmet néznék (Katherine Isabelle is feltűnik a filmben). A kamera "beállás" nagyon zavaró (legalábbis nekem). Modernizálták a tesi órákat és számomra még mindig hihetetlen, hogy tesi óra után még arra is van idejük az amerikai diákoknak, hogy lezuhanyozzanak. Már elnézést, de ez a "Carrie" nyomoroncabb, mint Sissi Spacek volt. Pár jelenetet megváltoztattak (pl.: zuhanyzós jelenet,  tesi órák előzményének megjelenítése...). Jobban rá mennek a filmbe a megaláztatásra.  Carrie kis korában olyan mérges és zaklatott volt anyja miatt, hogy meteorok estek az égből. Bazd meg ki volt ennek a forgatókönyvírója??? Mi a szar ez??? Pfff... ritkán adok szar osztályzatot egy filmre, de ez szar volt! És imdb.com-on 5,3? mi 5.3 ezen a szaron?? Totál semmi köze a régi Carrie-hez! Egy két hasonló dolog van, de ez minden csak nem re-make, ez egy szar!
Kamera beállítással abszolút nem voltam kibékülve az egész műsoridő alatt. A filmnek így eléggé alacsony költségvetésű szaga volt számomra, mintha fél munkát végeztek volna az alkotók! Oh, igen! Mintha a Film+-on néztem volna valami vacakot! Az eredeti ezerszer jobb, ez egy szemét ahhoz képest! akinek ez tetszik az nem látta az eredetit! De a film plakátja tetszik.


Szerintem: 2/10
"Miss K"